Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy az övé is nyitva, s az arcomat bámulja. Sosem értettem, miért néz így rám. Mintha én lennék a főnyeremény, nem pedig az őrületesen szerencsés nyertes.
Nem mindig nyilvánvaló, hogy mi a helyes. Megeshet, hogy ami helyes az egyiknek, az rossz valaki másnak.
Ha sikerülne palackoznunk a balszerencsédet, valóságos tömegpusztító fegyverre tennénk szert!
Ő minden, amire vágysz, minden, amit nem kaphatsz meg.
Bármi lesz is a vég, nem fog elválasztani minket.
Nevetségesen ironikusnak tűnt, hogy a kirakós játék darabjai épp akkor álljanak össze tökéletes képpé, amikor mindjárt megsemmisül.
Megkérhetlek valamire? (…) Ha majd legközelebb megint úgy döntesz, hogy a saját érdekemben keresztülnézel rajtam, volnál szíves előre figyelmeztetni?!
Az iskolakerülés jót tesz az egészségnek.
Rettentően féltem, hogy többé nem lesz alkalmam így együtt lenni vele – soha többé nem beszélgetünk ilyen őszintén, mint most, amikor leomlott a kettőnk közt emelkedő fal.
Nem csodálom, ha olyasmit is hallottál, aminek nem örültél. Tudod, azt mondják, a hallgatózóknak már csak ez a sorsa!
Sok millió apró döntés (…) befolyásolhatja az utat, és vele együtt a jövőt.
Alapjában véve önző alak vagyok. Túlságosan vágyódom a társaságodra, semhogy képes lennék azt tenni, ami helyes.
Az első szerelem csodája, meg ilyesmi. Hihetetlen, micsoda különbség van aközött, hogy olvasol valamiről, a moziban látod, vagy személyesen megtapasztalod.
Talán egy napon, évek múlva – ha majd a fájdalom elviselhetővé csillapul – képes leszek visszanézni arra a néhány rövid hónapra, amely mindig is életem legboldogabb időszaka marad.
Jobban szeretlek, mint az egész világot együttvéve.
Én nem tudok egy olyan világban élni, amelyikben te nem létezel!
Jobban szeretsz, mint ahogy megérdemlem.
A legénybúcsút olyanoknak találták ki, akik szomorúak, amiért vége az agglegényéletüknek. Én viszont alig várom, hogy magam mögött hagyjam. Vagyis nem igazán van értelme.
Eszembe jutott a mondás, hogy két ember társaság, de három már tömeg, bár az én esetemben ez nem volt egészen igaz, mert nekem már a kettő is sok volt.
Tudod, hogy hívják a szőkét, akinek esze is van? – kérdeztem, majd levegőt sem véve folytattam: Golden retrievernek.
A fájdalom óceánja. A túlpart olyan messze van az örvénylő vízen túl, hogy elképzelni sem tudtam, nemhogy látni.
Amikor saját sorsomról beszéltem, kétségtelenül kettőnkre gondoltam. Külön-külön az egésznek csak a fele voltunk.
A figyelem az élet elkerülhetetlen része. Nem olvadhatok bele mindig a környezetbe.
Vannak olyan csaták, amik elvesztek, még mielőtt elkezdődtek volna.
Az ember mindig éppen arra vágyik legjobban, amit soha, de soha nem kaphat meg.
Pontosan elég vagy ahhoz, hogy örökké és megmásíthatatlanul magadhoz láncolj.
Csak mert az ember nagyon szeretne valamit, attól még nem válik valóra.
Az önvizsgálat jót tesz a léleknek.
Az ember soha nem lehet elég óvatos, amikor hatalmat ad mások kezébe. Egyesek nem olyan gondosak, mint lenniük kellene.
Föladtam, hogy megpróbáljak rendesen viselkedni. Most egyszerűen azt teszem, amihez kedvem van, és utánam az özönvíz!
Egy dolog tudni, hogy a halál vad, megállíthatatlan sebességgel közeleg, s más látni, ahogy lecsap.
Csak az ismeretes dolgok biztonságosak. Csak az ismeretest tűrhetjük meg. Az ismeretlen… sebezhetőséget jelent.
Többet jelentett nekem, mint egy barát. Azért nem bírtam sehogy se elbúcsúzni tőle – mert szerelmes voltam belé. Őbelé is. Szerettem, sokkal jobban, mint kellene, és mégsem eléggé.
Azon igyekszel, hogy mindenki mást boldoggá tegyél. De engem nem érdekel más. Én téged szeretnélek boldoggá tenni.
A kis légy, aki hajnalban születik, és napnyugtakor meghal, nem értheti meg, mit jelent ez a szó: éjszaka.
Nem a mi dolgunk eldönteni, élünk-e, halunk-e. Aki él, nem tehet mást, élnie kell. Az élet olyan, mint a munka. Nehéz vagy se, nem hagyhatod félbe-szerbe. A végére kell járnod, úgy bizony.
Élsz, mert élsz, gyermekem, és nincs tovább. A halállal nem komázik az ember.
Ha az embernek ismételten azt kell tapasztalnia, hogy élete abszurd véletleneken múlik, önkéntelenül magába száll, szerény lesz.
Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltűnhet egyszer.
De furcsa állat is az ember, gondolom, milyen könnyű szívvel képes felebarátja halálát kívánni.
Az emberi élet ádáz ellenségei önnön fajukat, s benne önmagukat pusztítják.
Hiába próbálnak megfeledkezni a halálról: a halál nem feledkezik meg senkiről.
Lehet, hogy máshol jó, de mi, akár tetszik, akár nem, itt vagyunk.
Meg is állapítottam, hogy egy tanárnak ki sem kell nyitnia a száját, ha „érdekes” akar lenni: elég, ha figyelmesen hallgat.
Ha az ember egyszer eltökéli, hogy csupa jót gondol magáról, akkor nem ismer lehetetlent.
Olyan a nő, akár a szél s a vihar; hogy mire képes, senki előre meg nem mondhatja.
Nagy kár bizony azt szeretni, ki nincs itt (…), s helyette a szelet ölelni.
Az érett kor olyan, mint a látóhatár, minél közelebb jutsz hozzá, annál inkább hátrál.